"A gyermek feje nem edény,
amit meg kell tölteni,
hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani."
Galileo Galilei

Tisztelettel köszöntöm Önt intézményünk weboldalán!

Iskolánk helyén egykor a gróf Széchenyi család kastélya állt, mely 1949- től községi általános iskolaként működött. 1972- ben életveszélyessé nyilvánították, s helyére tíz tantermes, korszerű, új általános iskola és tornaterem épült, melyet később négy tanteremmel bővítettek. Az intézmény 2006- ban vette fel a község szülöttének, egykori kántor tanítójának, első díszpolgárának, Kótai Lajosnak a nevét.
Iskolánk pedagógusai megalapozzák és fejlesztik a gyermekek személyiségét és képességét, gondoskodnak a testi nevelésükről. A tantárgyi fejlesztés mellett biztosítják a szocializációs és kommunikációs képesség fejlesztését, a felzárkóztatást és a tehetséggondozást. A foglalkozásokon a személyiség gazdagodását segítik elő. Iskolánk pedagógusai az oktatás mellett nagy hangsúlyt fektetnek a nevelésre. Arra kell törekednünk, hogy a kezeink között felnövekvő generáció olyan alapokat kapjon, hogy felnőtté válva stabil alapköve legyen nemzetünknek. Tiszta lelkiismerettel állítom, hogy intézményünkben ezekhez az elvárásokhoz a feltételek biztosítottak.
Iskolánk 2009 július 1-től a Kutas-Lábod MKI tagintézményeként működik. Uniós pályázati forrásból Intézményünk mind szakmailag, mind pedig infrastrukturálisan megújult. Szakmailag felkészült nevelőink, korszerű és jól felszerelt szaktantermeink várják jelenlegi és jövőbeli tanulóinkat.


Dominkó János
igazgató

Copyright © 2011 Kutas-Lábod MKI Kótai LAjos Általános Iskola ~ Minden jog fenntartva. - Created by: D-website